Az újabb szerelmek már a kertkapuig sem érnek, de ebben a szobában egy magam ácsolta kereszt alatt ülök, gyönyörű anarchiában, itt még elképzelt arcom uralkodik, csitít, megágyaz, lefektet, kérlel: hogy az aranyvasárnapi rongyokat kipihenjem, madarakkal lövöldöz rám, hintával röpít a húsvéti bokrok fölé hogy éljek, esőket ígér hogy lemoshatok magamról minden nyálat, ígéri Anyám küszöbét, ahonnan virágzástól vetkőzésig nézhetem a fákat, és megszégyenítem a márványasztalokat, visszaadom a rózsaszirommal töltött palacsintát, és mint az aratók, a térdemről ebédelek, és ha gerinctelen, sivatagi csöndben, mint egy kövér tábornok kitüntetései unatkoznak a csillagok, és fehér botok türelme, óvatossága kérdezi: minek itt látni? és összeszedem a törött gyémántokat, hiába gyöngült el papír-röntgenben a kezem, az elcserélhető életek helyébe fekete csontommal rajzolom magam, tudom, titokban kell növekedni, mert ravasz a tél is, ravasz a nyár is, mert gyilkosunk előbb megfürdik hajunkban, előbb kicsalja tőlünk a májusi illatokat, de nincs más takaróm, csak szempillám fedezéke, hát halkabbra fogom a dobogást, és mint egy halott költő, nyugodtan kérdem: kellene a szívem iránytűnek? |
Tóth Erzsébet: Hazatérés
2007.07.13. 10:51 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: tóth erzsébet
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr46117240
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások