Mint múlnak el a megtörtént tájak És elmúlok én, ki megtörténtem. Minden mozdulat új tájat ölel És új, idegen vagyok én: az ölelő. Viasz figurák: én, én. Tegnapról és előbbről. Lágyanyag testek az emléklámpákkal: hatosos tükörpalota sorakoztat engem mögöttem: mi furcsa játék ez. Egyenként állok az elmúlt napok kapujában. Mennyi halottat hordozok magamban: préselt, felfujható ént, sokat. Egy préselt világot: a tájakat s kinyújtott tenyeremen hintáztatom e felfújt gömböt: a földet. Embernek lenni: szeretni önnön erőnket. De az öntudat ökle a tükört cserepekre töri szét. |
Utolsó hozzászólások