- Induljunk - sürgetett bennünket Szigfrid -, elkésünk. Már ötvenszer elmondtuk neki, hogy pontosan hét órakor kell elindulnunk, amikor az előadás elkezdődik. - De én látni akarom az előadás elejét is - méltatlankodott Szigfrid. - Ördögöt! Hát azt hiszed, szórakozni megyünk? Egyáltalán be sem megyünk a cirkuszba. - Hogyhogy be sem megyünk?! És az előadásból nem látunk semmit? - Pontosan azt tesszük, amit Arabella mondott, és Arabella azt mondta, hogy a cirkusz kerítésénél álljunk meg. - Ki az az Arabella? Széttépem! - vicsorgott Szigfrid. - Nem értem, hogy egy okos, tapasztalt oroszlán hogy lehet ilyen gyerekes! - szomorodott el a kisfiú. - Á, te még sok mindent nem értesz - legyintett Szigfrid, de aztán csendben maradt. Hét órakor végre elindultunk. Elöl loholt Szigfrid, utána a kisfiú, majd Gabriella, végül én. Szigfrid főkönyvelőnek álcázta magát. Csokornyakkendőt kötött, egy aktatáska volt a hóna alatt, és a farkát a kabátja alatt spárgával a nyakába kötötte. - Szigfrid, a főkönyvelők nem szoktak így rohanni. Rögtön ujjal mutogatnak rád, hogy itt megy egy oroszlán, és akkor mi lesz? - Igaz, megfontoltan kell viselkedni - mondta Szigfrid, és könnyedén átugrott négy egymás mellé rakott szemetesládát. - Szigfrid! - mondtuk valamennyien szemrehányóan. - Milyen voltam? - kérdezte Szigfrid, ügyet sem vetve ránk. - Pompás ugrás volt, mi?! - Legszívesebben visszaküldenélek - mondta haragosan Peti. - Á, ez volt az utolsó - magyarázkodott Szigfrid, aztán hirtelen megállt, előrefigyelt. - Széttépem! - mordult fel. - Szigfrid, mi az? Kit tépsz szét megint? - Egy tigris - sziszegte átszellemült arccal. - Hol? - Ott - mutatott Szigfrid a szemben levő kerítésre. Mindannyian arra fordultunk. A kerítésen egy macska ült, és süttette magát az esti nappal. - De hiszen az egy macska! - Nem számít. A tigrisek családjába tartozik. Széttépem! - Fogjuk meg - javasolta Gabriella. - Majd én! - kiáltott Szigfrid. - Megmutatom nektek hogy kell elfogni az ellenséget. - Félreértettél, Szigfrid, téged kell megfogni! Kétoldalt belekaroltunk. Le nem vette a szemét a macskáról, a végén már majdnem kicsavarodott a nyaka, s mikor pontosan a macska alá értünk, dühösen morgott egyet. A macska megijedt és eliramodott. - Haha, láttátok? A szavannák ura egyet mordul, s a tigrisek menekülnek. - Macska volt. - Nem számít, de menekült. Ez a lényeg - mondta elégedetten Szigfrid. Mikor a cirkuszhoz értünk, éppen tapsorkán zúgott odabent. Szigfrid a fülét hegyezte, és mi jó erősen megmarkoltuk a karját, nehogy elszaladjon. - Nézni akarom az előadást - morogta Szigfrid. Nem volt időnk válaszolni, mert valaki föltűnt a bódék között. Lelapultunk a földre. - Széttépjem? - kérdezte Szigfrid, aztán fölállt, és harsányan nevetni kezdett. - Dehogy tépem, hiszen ez Baltazár. Szervusz, Baltazár! Baltazár és Szigfrid megölelték egymást. - Örültem, mikor meghallottam, hogy élsz. Jó színben vagy, Szigfrid. - Természetesen - mondta Szigfrid. - Megváltozott a terv - fordult hozzánk Baltazár. - Arabella száma eggyel eltolódott. Addig várni kell. Elbújtatlak benneteket valahová. - Az előadást... nem lehetne nézni az előadást? - kérdezte reménykedve Szigfrid. Baltazár gondolkozott. - De azt hiszem, igen. Gyertek! A lakókocsik és az állatketrecek között osontunk. Baltazár kézen fogva vezette Szigfridet. Szigfrid mindent alaposan megnézett, és nagyokat sóhajtott. A tigrisek mellett is elmentünk, Szigfrid bevicsorgott a rácson, de a tigrisek ügyet sem vetettek rá. A művészbejáróhoz mentünk, a zenekari pódium állványzata alá. - Innen mindent jól láthattok, titeket pedig nem láthat senki. Arabellának megmondom, hogy itt vagytok. Baltazár elment. A porondon éppen a lovak dolgoztak. - Á, szolgalelkű népség - legyintett Szigfrid. - Még rácsot sem kell használni. Akkor inkább már a tigriseket nézem - és elfordult. - Egész idő alatt az előadást akartad nézni. Most itt vagy, és elfordulsz. - Ugyan, ez nem előadás - morogta. - Csak lovak. A produkció szép volt. Nem törődtünk Szigfriddel. Mondjon, amit akar. A lovak mutatványa a közönségnek is tetszett, mert a szám végén óriási taps zúgott fel. Légtornászok következtek. Libegtek, röppentek fent a szédítő magasban, a közönség lélegzet-visszafojtva figyelt, s egy-egy sikeres szaltó után megkönnyebbülten felsóhajtott. Gabriella rajongva nézte őket, lélekben ő is ott volt velük, és feszülő trikóban szállt a levegőben. - Ez igen! - mondta Szigfrid. - Ezt nevezem. Nézzétek, háló nélkül csinálják. Ezt hajlandó vagyok nézni. Olyan büszkén beszélt, mintha ő maga csinálta volna a dupla szaltókat. Ezt a számot is nagy ünneplésben részesítette a közönség. Háromszor is kitapsolták az artistákat. A kikiáltó most igen ünnepélyes ábrázattal állt a közönség elé, és beszéde előtt sokat sejtető szünetet tartott. - Igen tisztelt, nagyérdemű közönség! Most következő számunk egyedülálló a világon. Kérjük, tartózkodjanak a tetszésnyilvánítástól és egyáltalán minden hangoskodástól, mert a legkisebb pisszenés is a művésznő életébe kerülhet. Következik Arabella, a repülő tündér és Cecil, az oroszlán. A személyzet rácsokkal vette körül a porondot, a közönség izgatottan morajlott. Aztán felharsogott a zenekar, és csillogó ruhában belibegett Arabella. Öt labdát dobtak be neki gyors egymásutánban különböző helyekről. Valamennyit elkapta, de mert csak kettő fért a kezébe, labdázott velük, három mindig a levegőben repült. - Ez semmi - mondta Szigfrid -, a Jefferson-féle cirkuszban, ahol fiatalkoromban dolgoztam, volt egy nő, aki ugyanezt tizenhárom labdával csinálta. - Csönd! - sziszegte valaki a zenekari pódiumról. De elhallgatott volna különben is, mert Arabella az öt repülő labdával megindult a kupola felé egy kötélen. Csodálatosan ügyesen csinálta. Mindig feljebb kapaszkodott, s közben a labdák egyre szálltak. Aztán ráült a trapézra, és hintázni kezdett a repülő labdákkal. Izgatottan figyeltük. - Jaj, ha leesne - suttogta Gabriella. - Csönd! - sziszegte Szigfrid. Ebben a pillanatban egy oroszlán jelent meg a bejáratnál, idegesen körülnézett, és mély torokhangon morgott. - Szilvia - suttogta meghatottan Szigfrid. Szilvia besompolygott a porondra, szemmel láthatóan zavarban volt, nem értette, miért kell neki fellépnie. Arabella csettintett, és lehajított Szilvia felé egy labdát. Ez volt az első számuk; Szilviának az lett volna a feladata, hogy míg az ötödik labdát is le nem dobja a lány, addig egyetlenegyet sem enged a földre esni. Cecil ezt nagyszerűen és imponáló könnyedséggel csinálta, de Cecilnek könnyű volt, hiszen nem lehetett több négyévesnél. De Szilvia már elszokott a mozgástól, bár valamikor ő is tudta ezt a számot, most csak bambán bámult maga elé, hagyta, hogy az első labda a földre essék. Szigfrid felszisszent, és beleüvöltött a síri csendbe: - Szilvia, ne hagyd magad! Arabella egy pillanatra megingott a kiáltástól, a nézőtéren valaki felsikoltott. - Őrült! - morogtam Szigfrid fülébe. De ő nem törődött velem. Szilviát nézte. Mikor Szilvia meghallotta Szigfrid hangját, mintha megtáltosodott volna, ugrálni kezdett a labdákért, és az öt labda mint egy színes tűzijáték keringett a levegőben, anélkül, hogy egy is a földre esett volna. - A feleségem - mondta büszkén Szigfrid. Ebben a pillanatban nagy reccsenés hallatszott, és elaludt a villany. A koromsötétben a nézők vadul kiabáltak. Baltazár hangját hallottam: - Erre! Valaki megfogta a kezemet. - Hol vagy, Szigfrid? - kérdezte Peti. - Futás! - vezényelt Baltazár. A kocsik és ketrecek között is sötétség terpeszkedett, időnként meg-megbotlottunk. Néptelen utcákon szaladtunk. Elöl Peti és Gabriella, utánuk Szigfrid és Szilvia Arabellával, végül én. Pár perc múlva valamennyien a pajtában voltunk. |
Utolsó hozzászólások