janedoe kedvencei

Madárnak kellett volna lennem.
   és elröppennem
De kő vagyok, ólommal erezett.
   Ólomszárnyon lebegek.

A mézem is – darázsgyüjtötte méz.

Hiába intem magam bölcsességgel,
hogy legyen elég a pillanat terhe,
mikor egész multam s egész jövőm
hegyes szögekkel a szívembe verve.

Bátrabban élj! Félelmeidet győzd le!
Ilyen hős légy, ha nem lehetsz más!
Mert alig van biztosabb erőforrás,
mint a legyőzött félelem.

Meghajszolt állat, elbotlik a test,
az értelem kibúvókat keres,
de míg lendülne hajdan büszke szárnya,
belátja már, úgyis minden hiába.

A pokol tornácára vettetett,
helyük nem találó lelkek közé.
Bűn nélkül mondtak rá ítéletet.
Nem pörölt. Hagyta, hogy megkötözzék.

Vaskorban éltem. Éles pengék
hasogatták födetlen mellemet.
Bocsássatok meg, kik megöltetek –
ha bocsánatos bűn a bűntelenség!

A soha-meg-nem-alkuvás
dühét-gyönyörét
karszti bokrok
tőletek tanultam.

Elszántan, mivel minden perc utolsó,
papírlapnak feszül a homlokom –
így építem föl sorsomat soronként.

Az örökifjú, meztelen égbolt
borul az ember vágyai fölé.

Szívemet már megigazítsd,
félelmeimet elcsitítsd.
Partodon, melyet béke csöndje mos,
lehessek végre otthonos.

Egy régi-régi piacon
sétáltunk, tavaszi napon.
Örültünk, hogy elmúlt a tél,
és pulóvert lenget a szél.

 Lengedeztek a szélben
 tarka pulóverek.
 Medvémnek észrevétlen
 igen jó kedve lett.
   
Egy öreg karosszék tövén,
ahová épp elért a fény,
megpillantottunk valakit.
– Hiszitek-e? Mi is alig!

 Ott ült egy kisebb székben,
 ott ült és napozott
 egy régi medve! Éppen…
 éppen… ásítozott!

Aztán minket is észrevett.
Medvémmel elbeszélgetett.
Egy kicsit sem volt bánatos.
Jó az, ha az idő napos.
   
 A régi-régi medve
 nagyon örült nekünk.
 Kérdeztük, nincs-e kedve
 hazajönni velünk?

Azt mondta: „Mennék veletek,
de a piaci verebek
mit kezdenének nélkülem?
Nem csípkedhetnék a fülem!”

© Agócs Írisz

 A piaci medvének,
 bizony, igaza volt.
 – Medvém csak nagyot nézett,
 és egy mukkot se szólt.

Hátra is néztünk. Csipogást
hallottunk: hát ugyan ki mást
táncolt körül verébsereg –?
Ki volt az, akit körbevett?

 Ott ült egy kisebb székben,
 tartotta két fülét:
 hogy csípkedhesse szépen
 egy-egy vidám veréb:

Egy régi-régi medve.
Sütött a nap felette,
röpdöstek a pulóverek,
ugrándoztak a verebek –
   
 és medvém karon ragadott:
 „De jó lesz hazaérni!”
 – És éjjel arról álmodott,
 hogy ő a Régi-Régi.