| Televagyok félelemmel, Gyöngeséggel, szerelemmel. Gyáva vagyok: Én vagyok a legjobb ember. Ha tervezek, majd elválik, Ha gyűlölök, majd elmálik S ha örülök, Örülök mindhalálig. Gyávaságban, őrületben Nem ragyogott senki szebben S ha szeretek, Nagy vagyok a szerelemben. Ha kétség jön, majd elhiggad, Hogyha csönd jön, majd elringat S ha menni kell, Majd elmegyek, hogyha hívnak. Tudok hinni, várni, csalni, Egyet nem tudok: akarni S bizonyosan Fölségesen fogok halni. | .jpg) |
Ady Endre: A legjobb ember
2009.11.07. 13:46 :: janedoe
2 komment
Címkék: ady endre
Boda Magdolna: (ősz)
2009.11.07. 05:19 :: janedoe
.jpg) | Megint úgy jön el az ősz, hogy egyetlen reményem se teljesül. Csak jön, bő lódenkabátját meglebbenti, és barna ujjával sietve körberajzolja a gesztenye leveleit. Megint. |
2 komment
Címkék: boda magdolna
Boda Magdolna: (vagy)
2009.11.06. 23:42 :: janedoe
| Vagy Isten múlt el vagy a szerelem, különben kínomat látván már rég elunta volna nyavalygásom, és elém dobta volna, vagy csak dobott volna annyit, amennyitől élni lehet. Ha létezik, kipróbálhatná, hogy tudok-e zsoltárokat versek helyett. |  |
Szólj hozzá!
Címkék: boda magdolna
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga
2009.11.06. 20:37 :: janedoe
 | Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerítés, barakk oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor. Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó. megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik a hexametert is? Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra. Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt,- jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrű homályba bukót, a csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s a fényében a drótok újra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben. Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már újra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. |
Szólj hozzá!
Címkék: radnóti miklós
Juhász Gyula: Mindig velem
2009.11.06. 14:05 :: janedoe
| Én emlékszem, már játszottunk együtt mi Nagyon régen és nagyon messze, messze. Nem Anna voltál, nem is volt neved még És akkor is a végén szomorúan Elváltam tőled és e földre jöttem. És gondolom, fogok még játszani Aranyhajaddal, bársony vállaiddal, De akkor is, a végtelen ködén át Egy régi válás rémlik majd felém még, Egy régi név, egy régi szomorúság. |  |
Utolsó hozzászólások