Szomorú szememben zöld a tenger, s nagyon messziről jön a hívás, csak suttogás, amire hozzám elér, bőrömet borzolja a drága hang, dobál a meg-megújuló kétségbeesés. Milyen áramlatok indulnak odalent a zöld hullámok bársonya nélkül, ahol már nem simogatásra gondolunk, hanem a félelem szorítja torkunkat? Szomorú szememben zöld a tenger, nem törik meg rajta a fénysugár, elnyel mindent, a villámok ezüstjét, a tornyosuló felhők falánk árnyékát, a napot, amikor elfekszik a horizonton, s a rémülettől felgyűrődik a homloka. |
Nagy István Attila: Szomorú szemem
2007.07.20. 09:53 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: nagy istván attila
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr44121639
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások