 | By a route obscure and lonely, Haunted by ill angels only, Where an Eidolon, named NIGHT, On a black throne reigns upright, I have reached these lands but newly From an ultimate dim Thule- From a wild clime that lieth, sublime, Out of SPACE- out of TIME. Bottomless vales and boundless floods, And chasms, and caves, and Titan woods, With forms that no man can discover For the tears that drip all over; Mountains toppling evermore Into seas without a shore; Seas that restlessly aspire, Surging, unto skies of fire; Lakes that endlessly outspread Their lone waters- lone and dead,- Their still waters- still and chilly With the snows of the lolling lily. By the lakes that thus outspread Their lone waters, lone and dead,- Their sad waters, sad and chilly With the snows of the lolling lily,- By the mountains- near the river Murmuring lowly, murmuring ever,- By the grey woods,- by the swamp Where the toad and the newt encamp- By the dismal tarns and pools Where dwell the Ghouls,- By each spot the most unholy- In each nook most melancholy- There the traveller meets aghast Sheeted Memories of the Past- Shrouded forms that start and sigh As they pass the wanderer by- White-robed forms of friends long given, In agony, to the Earth- and Heaven. For the heart whose woes are legion 'Tis a peaceful, soothing region- For the spirit that walks in shadow 'Tis- oh, 'tis an Eldorado! But the traveller, travelling through it, May not- dare not openly view it! Never its mysteries are exposed To the weak human eye unclosed; So wills its King, who hath forbid The uplifting of the fringed lid; And thus the sad Soul that here passes Beholds it but through darkened glasses. By a route obscure and lonely, Haunted by ill angels only, Where an Eidolon, named NIGHT, On a black throne reigns upright, I have wandered home but newly From this ultimate dim Thule. |
| Álomország Bús, magányos úton át, Hol jó lélek sohse járt, Hol az Éj, egy ős eidólon Fenn uralg gyász-színü trónon, Most érkeztem épp, egy távol Ködös Óperenciából, Világtalan vidékről, hol vad varázs terem, Túl időn - túl teren. Fenéktelen völgyek, folyók, Szurdok, mosás, titán-bozót, Formákkal, miket senki sem sejt, Mert a harmat mindent elrejt; Partnélküli tengerek, S rájuk hulló meredek; Tengerek, mik nem hevernek, Tűz-egekre habot vernek; Tavak, melyek hányják folyton Holt vizük, mely holt és zordon, Hűs vizük, mely halk és fáradt S rajt a lenge liljomszálat. S e tavaknál, mik így folyton Holt vizet, mely holt és zordon, Hűs vizet, mely halk és fáradt S lengetnek lenge liljomszálat; E hegyeknél - e folyóknál, Lassan, egyre mormolóknál - Vak bozótnál s hol a rossz Béka és gyík táboroz - E lápoknál és tarlóknál, Hol manó jár - Mindez átokvert helyekben - Minden méla szögeletben - Rémült utas mit lel itt? Multja leples rémeit - Szemfedős formákat, mellyek Sóhajtanak s tovább mennek - Holt barátaiét, kik rég be- Költöztek a földbe - s az Égbe. Ha szivünk száz sebe fáj Ez nyugtató és enyhe táj, S a sötét és árny-imádó És a csupán árnyat látó Szellem számára Eldorádó. De szétnézni nyílt figyelemmel Az utas benne nem bír, nem mer S titkát halandó gyenge szem Nem issza tárva sohasem, Mert tiltja szigorú királya Rojtos pillát emelni rája S a vándor itt csak lopva lát Fekete szemüvegen át. Bús magányos úton át, Hol jó lélek sohse járt, Hol az Éj, egy ős eidólon, Fenn uralg gyász-színü trónon, Most érkeztem épp, e távol Ködös Óperenciából. (Babits Mihály fordítása) |
Utolsó hozzászólások