janedoe kedvencei

Egy régi-régi piacon
sétáltunk, tavaszi napon.
Örültünk, hogy elmúlt a tél,
és pulóvert lenget a szél.

 Lengedeztek a szélben
 tarka pulóverek.
 Medvémnek észrevétlen
 igen jó kedve lett.
   
Egy öreg karosszék tövén,
ahová épp elért a fény,
megpillantottunk valakit.
– Hiszitek-e? Mi is alig!

 Ott ült egy kisebb székben,
 ott ült és napozott
 egy régi medve! Éppen…
 éppen… ásítozott!

Aztán minket is észrevett.
Medvémmel elbeszélgetett.
Egy kicsit sem volt bánatos.
Jó az, ha az idő napos.
   
 A régi-régi medve
 nagyon örült nekünk.
 Kérdeztük, nincs-e kedve
 hazajönni velünk?

Azt mondta: „Mennék veletek,
de a piaci verebek
mit kezdenének nélkülem?
Nem csípkedhetnék a fülem!”

© Agócs Írisz

 A piaci medvének,
 bizony, igaza volt.
 – Medvém csak nagyot nézett,
 és egy mukkot se szólt.

Hátra is néztünk. Csipogást
hallottunk: hát ugyan ki mást
táncolt körül verébsereg –?
Ki volt az, akit körbevett?

 Ott ült egy kisebb székben,
 tartotta két fülét:
 hogy csípkedhesse szépen
 egy-egy vidám veréb:

Egy régi-régi medve.
Sütött a nap felette,
röpdöstek a pulóverek,
ugrándoztak a verebek –
   
 és medvém karon ragadott:
 „De jó lesz hazaérni!”
 – És éjjel arról álmodott,
 hogy ő a Régi-Régi.