El kell menni mégis, elszegődni szolgálónak az álomtalanok városába, ahonnan nem érkezik hívás. El kell futni innen, ahol nincs visszhangja se a szónak, se az ölelésnek, csak a tücskök torokszorító cirpelése riogat. Vagy mégis maradni kellene? Helyére rakni a téglákat, belekapaszkodni a pillanatba, s elhinni, hogy van még esély összehordani a világot, mert az éjszaka ablakaiba nem ültet több virágot a reménytelenség. |
Nagy István Attila: Virágok
2007.05.29. 21:43 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: nagy istván attila
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr9189078
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások