| A kis mécs. Az este bús cselédje. Álmosan virraszt az asztalon. S az olajfoltos tálcára nézve sercegését némán hallgatom. A szobánk csöpp napja. Álom. Az arany olaj az árnyon, és a fény folyó arany, szerteömlő, szótalan. És a fülke csodapalota. Éji rémek lengenek tova. Csöndesen vetik az ágyat, és a párna barna árnya a fehér ajtóra bágyad. Félszeg árnyék-figurák, mind kevélyek és furák. Egyik a felhőkbe nyargal, másik hadonáz a karddal és a párnát egyre rakjuk, ferdül-fordul az alakjuk, melyet szorgos fény kimintáz. Panoráma, esti színház. Hordjuk a fehér petrencét, s nő a vánkos furcsa tornya, a kis ajtón - messze emlék hullámozva, ringatózva. Égig ér már a kevély vár: száz alak omol le s újra felkel. És mi szívdobogva nézzük, félve sandítunk feléjük, az éjben rubinpiros fülekkel. |  |
Kosztolányi Dezső: A kis mécs
2007.07.19. 17:13 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: kosztolányi dezső
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr96121284
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások