.jpg) | Ebben az átlátszó esőben nagyon magányos lett az erdő. Madarak torkában a lángot elfújta kedvetlen, hanyag szél. Állnak a lombok, mint lovak a szomorúság jászolánál; baljós tükröket rejt a hegyhát s bennük ég és föld öklelését. Ha nem élnél, most elaludnék s nem gondolnék semmi örömre sem a víz citera-szavára sem ágyékod villámaira. De felkönyökölök nyavalyámból az elmúlásból felkönyökölök s Téged látlak, egyetlen élőt kiben a nyár még folytatódik. A nyár, mit az eső kioltott akárcsak egy boglyatüzet; a nyár, mely olyan zaklató, mint a szerelem, vagy mint a rózsák. Az évszakokat folytatod Te azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem: ha fölnézel, ragyog a Nap s ki is nyílik, mint egy kapu. Ezen át lépsz be újra hozzám a vendégem és varázslóm vagy. Eláll az eső szívverése s a fű zöld parazsa fölizzik. |
Csoóri Sándor: Vendégem és varázslóm
2007.09.28. 09:14 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: csoóri sándor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr85179399
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások