Én úgy hallgattam mindig, mint mesét a bűnről szóló tanitást. Utána nevettem is - mily ostoba beszéd! Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva! Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség barlangja szivem. Azt hittem, mamája ringatja úgy elalvó gyermekét, ahogy dobogva álmait kinálja. Most már tudom. E rebbentő igazság nagy fényében az eredendő gazság szivemben, mint ravatal, feketül. S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam: bár lennétek ily bűnösök mindnyájan, hogy ne maradjak egész egyedül. |
József Attila: Én nem tudtam
2009.04.23. 07:58 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: józsef attila
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr241081360
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások