Nagyon kedves és megható volt, ahogy Szigfrid és Szilvia egymás mellett ültek. Tulajdonképpen csak most ébredtünk rá a sok izgalom után, hogy milyen nagy ünnep ez. Szigfrid és Szilvia újra találkoztak.
- Mi talán el is megyünk, olyan régen voltatok kettesben - mondta Gabriella.
- Áá, hogy gondolod! Hogyisne! Maradjatok csak! Nagyon örülnénk, ha velünk maradnátok most. Ugye, Szilvia?
- Persze. Ne menjetek el! - mondta Szilvia is.
Kis ideig ünnepélyes csend volt. Aztán Szigfrid izegni-mozogni kezdett, mint akinek elege van az ünnepélyes hangulatból.
- Tudjátok, nem ártana valamivel megszentelni az ünnepet.
- Inni akarsz, mi? - kérdezte gyanakodva Szilvia.
- Egy kicsit. Nem ártana, de ha nem akarod...
- Árt a vesédnek. A te veséddel nem lehet inni.
- Hogyhogy az én vesémmel? Legjobb vesém van a világon! Igaz, fiúk?
- Hozhatok egy kis bort - mondta Peti.
- A világért sem. Szigfridnek árt. Szigfrid, ne piszkáld az orrod! - szólt rá Szilvia.
- Ez a hála, amiért megmentettelek? Kockára tettem az életemet. Egy tigrissel megküzdöttem miattad. Az ám, a tigris! Emlékeztek? - Szigfrid arca felderült. - Képzeld, Szilvia, mikor elindult az expedíció...
- Milyen expedíció?
- Hát amit a megmentésedre szerveztem.
- Hát nem Arabella szervezte?
- Szó se róla, neki is vannak érdemei! De tigrist én győztem le. És a morgás! Mit csináltatok volna a morgásom nélkül?
- Majdnem leestem a trapézról - mosolygott Arabella.
- Na ugye? Csodálatos morgás volt.
- Szigfrid, te semmit sem változtál - csóválta a fejét Szilvia, és megsimogatta Szigfrid sörényét. - De azt hiszem, inkább Arabellára kellene gondolnunk, hiszen az igazgató már bizonyosan észrevette, hogy eltűntünk, és nagyon dühös lehet. Valamit ki kellene találnunk.
- Ne fárasszátok magatokat. Nem kell kitalálni semmit. Ha megengeditek, én is itt maradok Szilviával a pajtában. Nem megyek vissza a cirkuszhoz.
- És Roberto? Hogyan találod meg Robertót? - kérdezte Szilvia. - A cirkusszal annyi helyre elmentek, de így, ha maradsz...
- Roberto megtalál engem. Én biztos vagyok benne.
- Persze hogy itt maradhatsz - mondta örömmel a kisfiú. - Ezt nem is kellett volna kérned. De azt hiszem, hiányozni fog a cirkusz.
- Lehet - válaszolta közönyösen Arabella.
- Itt nagyon jól megleszünk hárman. Ha unatkozunk, majd mutatványokat csinálunk egymásnak. Igaz, Arabella? - mondta Szigfrid.
Késő este volt, mikor elbúcsúztunk.
- Egyelőre Arabella alszik az ágyban - mondta Szilvia. - Nekünk Szigfriddel jó lesz a földön is.
- Nagyon jó kis ágy - morogta szomorúan Szigfrid.
Másnap az irodában keresett egy férfi.
- Doktor Kassai Péter - mutatkozott be.
A nevére nem emlékeztem, de a férfit mintha már láttam volna valahol.
- Miben lehetek szolgálatára?
- Kérem, a kisfiam nagyon sokat mesélt önről.
Ekkor gyulladt világosság bennem. Persze, a kisfiú apja! Egyszer láttuk a pajta mellől.
- Mondta azt is, hogy maga építész.
- Ez igaz - válaszoltam.
- A házamat szeretném átépíttetni.
- A házát? - ámuldoztam. - Miért?
- Ócska ház. Régi. Vastagok a falak, és az a vén kerítés... Valami modernebbet szeretnék. Könnyű formákkal.
- Igen - dadogtam -, lehet róla beszélni. Ámbár...
Várta a folytatást, de abbahagytam. Az ő háza, azt csinál vele, amit akar. Nem igaz?
- A kisfia nem hiszem, hogy örül majd az átalakításnak - próbáltam mosolyogni.
- Furcsa kölyök - mondta elgondolkozva a férfi, aztán felélénkülve így folytatta: - Erről jut eszembe a pajta. Ezt a pajtát hamar le kell bontani, és a helyére még az átalakítás előtt egy melegházat építeni. Azt szeretném, ha egy melegházat tervezne először.
- Miért? Nagyon helyes kis pajta - mondtam ijedten.
- Csúnya az egész kert. Nagyon vad. És tudja, a fiam fantáziája! mindenféle állattal népesíti be ezt a pajtát. Nem szeretem.
- Istenem, gyerek még - védelmeztem.
- Én is voltam gyerek - mondta Kassai, és legyintett. - A pajtát sürgősen le kell bontani. Oroszlánostul - tette hozzá fölényesen, és mosolygott.
Nem is emlékszem rá, hogy egyáltalán köszöntem-e neki. Csak azt tudom, abban állapodtunk meg, hogy egyik nap elmegyek hozzá, részletesebben megbeszélni a terveket. Nagyon szomorú voltam.
- Valami baj van? - surrant mellém Gabriella.
- Peti édesapja le akarja bontani a pajtát.
- Az nem lehet. A pajtát úgysem lehet lebontani.
- Én is azt hiszem - válaszoltam. |
Utolsó hozzászólások