Mindig titokban jártam a Levendula utcai házban, mégsem voltam soha olyan izgatott, mint másnap, amikor először nyomtam meg a csengőt bejelentett látogatóként.
Peti nyitott ajtót.
- Szervusz, miért csöngettél? Apa itthon van.
- Hozzá jöttem.
Csodálkozva rám nézett.
- Apához? Nem értem. Mit akartok ti egymástól?
- Hivatalos ügy. Építészeti - mondtam gyorsan, és elhatároztam, hogy nem szólok az átépítési tervről Petinek. A bontásról meg különösen nem. És még valami más is megfogamzott bennem, de ezt akkor még magam sem tudtam, csak később döbbentem rá. Mindenáron meg kell akadályozni a pajta lebontását! Nem szabad lebontani!
Pár perc múlva, mikor szemben ültem Peti apjával, már szilárd meggyőződésem volt ez. A pajtát az életem árán is megvédem.
- Tudja, nem is annyira a csúnyasága miatt akarom lebontani ezt a rozzant pajtát. Inkább a fiam miatt. Tegnap itt volt az öcsém. Nagyon szereti a fiamat. A gyerek mesélt neki valami oroszlánról meg egy artistanőről, aki itt lakik a pajtában. Nem tudom, milyen nevet mondott, már nem emlékszem... Valami Bella vagy ilyesféle...
- Arabella - csúszott ki a számon, de azt hiszem, egyébként is megmondtam volna.
- Az - nézett rám furcsán. - Tényleg ezt a nevet mondta a fiam. Olyan komolyan beszélt róluk, mintha valóban élnének. Megmondom őszintén, félelem fogott el, és gyanakvó lettem. Reggel kimentem megnézni, van-e valami a pajtában. Természetesen üres volt.
- A pajta nem üres, doktor úr - mondtam, és keményen s szemébe néztem.
Furcsán nézett rám, aztán valamerre a szoba sarka felé bámult, és bizonytalan lett.
- Az öcsémet kivitte a fiam a pajtába. Azt mondta neki: ,,Megsimogathatod Szigfridet.''
- És? - kérdeztem mohón.
- Nem tudom, együtt mentek el és beszélgettek. Fura népség. Nem értem.
Valaki kopogott.
- Bejöhetek? - hallottam Peti hangját az ajtó mögül.
- Csak gyere - felelte az apja.
A kisfiú bejött az ajtón. Rögtön a küszöbön megállt, és hol az egyikünkre, hol a másikunkra nézett. Aztán megkérdezte:
- Na, jó barátok lettetek?
- Szamárságokat kérdezel - mosolygott az apja. - Beszélgettünk az építész bácsival.
Még egypár szót váltottunk, aztán fölálltam.
- Elmegyek, megnézem a helyszínt.
- Elkísérlek, ha megengeded - mondta Peti.
- Kisfiam, hogy mered tegezni az építész bácsit?
- Ó, mi már régóta tegeződünk - mondtam.
A doktor úr csóválta a fejét. Valami nem tetszett neki.
Ropogott lábunk alatt a kavics.
Szerettem volna valami másról beszélni, de láttam, hogy elkerülhetetlenül be kell vallanom mindent.
- Édesapád le akarja bontatni a pajtát, és melegházat akar helyette építtetni, virágoknak.
- Lebontani?! És hol laknak akkor Szigfridék?
- Édesapád nem törődik Szigfridékkel!
- Nem, melegházban nem lakhatnak. Csak ez a pajta jó nekik. Igaz?
- Igaz - mondtam.
- És te? Rád miért volt szükség?
- Én tervezem a melegházat.
- Komolyan? Viktor...
Beszélni sem tudott a meglepetéstől.
- Nem kell félned - siettem a válasszal -, majd kitalálunk valamit. Mindenesetre jó, ha én vállalom a tervezést.
- Lehet, hogy igazad van. De ugye nem csapsz be?
- Hogy csapnálak be! Ne beszélj butaságokat!
A pajta ajtaja kitárult.
- Na végre! - mondta Szigfrid. - Csakhogy itt vagytok... Mi az? Miért lóg az orrotok? Csak nincs valami baj?
- Á, dehogy. Elfáradtunk.
- Elfáradtatok? Miben?
- Hát mindenfélét csinál az ember...
- Akkor éppen jó. Feketepétert játszunk. Az jó fáradtság ellen - mondta Szigfrid. - Tudsz feketepéterezni? - fordult hozzám.
- Persze, tudok, és szívesen játszom veled.
- Príma! Még két embert kérünk... Nem halljátok?... Arabella!
- Nem tudok feketepéterezni, és kedvem sincs - mondta Arabella.
- Ebben a pillanatban érkezett meg Gabriella. Nagyon izgatott volt, arca kipirult, és egy kicsit lihegett is.
- Jézus, Mária, úgy futottam - hadarta. - Baj van, a rendőrség az eltűnt oroszlánt keresi. Ide is jön egy őrmester. Azt hiszem, házkutatást akar tartani.
- Ide a pajtába csak nem jön? - mondta Arabella.
- De igen, erre jön, talán már itt is van.
- Viktor, segíts! - suttogott a kisfiú.
Kimentünk a pajta elé.
Az úton valóban egy rendőr jött a pajta felé. Szigorú arcot vágott, és a kezében egy papírt lobogtatott.
- Jó napot! - mondta. - Ez itt egy házkutatási parancs. Állítólag maguknál oroszlánok vannak.
- Nálunk oroszlánok? Honnan tetszik gondolni? - kérdezte Peti.
- Ez valami tévedés lehet - toldottam meg én is a hazugságot. - Itt nincsenek oroszlánok.
- Tegnap az Altamero cirkuszból megszökött egy oroszlán. Itt kell lennie. És itt kell lennie a balerinának is, aki megszöktette. Le kell tartóztatnom őket.
- De rendőr bácsi, itt senki sincs. Tessék benézni a pajtába. Hiszen fölfalna bennünket az oroszlán.
- Az igaz - mondta a rendőr -, erre nem gondoltam. Igazuk van. Köszönöm, viszontlátásra!
- Elmegy - súgta boldogan Peti.
- Várjon egy kicsit, biztos úr! - hallatszott ebben a pillanatban egy borízű hang a pajta felől.
- Szigfrid! Most mi lesz? - sápadt el Peti.
A rendőr megfordult. Szigfrid ott állt a pajta előtt, és barátságosan mosolygott.
- Van szerencsém, biztos úr! Csak azt szeretném megkérdezni, nem tud-e véletlenül feketepéterezni. Mert kevesen vagyunk.
- Aha, szóval itt rejtőzködsz! - kiáltott a rendőr. Félretolt bennünket, és belépett a pajtába. - Sőt a kisasszony is itt van - nézett a rendőr Arabellára. - Szép fogás. Letartóztatom magukat!
- De miért? - kérdezte Arabella.
- Mert vétettek a törvény ellen.
- Milyen törvény ellen?
- Hm, hm - hümmögött a rendőr. - Hát megszöktek a munkaadójuktól, és... és bejelentőlapjuk sincs - tette hozzá diadalmasan.
- De mi azért szöktünk meg a munkaadónktól, mert rosszul bánt velünk. Szilviának különben már régen nyugdíjba kellett volna mennie.
- És nem engedett el az igazgató, képzelje, biztos úr - mondta Szilvia -, bezárt egy szűk ketrecbe, és a bejárat elé ültetett. Hiába kértem, hogy ne kelljen ott ülnöm, mert az emberek állandóan piszkálnak és gúnyolnak, mert öreg vagyok. Rám se fütyült!
- Szegényt mindig bántották - mondta Peti -, itt meg nyugodtan élhet. Hiszen annyit dolgozott.
A rendőr hümmögött, és Szigfridre mutatott.
- És ez az úr kicsoda?
- Szigfrid vagyok, a szavannák királya.
- Kicsit hazudós. Sohasem látott szavannát - mondta Szilvia.
- Ugyan, az nem számít - mondta a rendőr. - És itt jól érzik magukat? - kérdezte aztán.
- Jól! - feleltük mindannyian.
- Csak feketepéterezni tudna valaki - akadékoskodott Szigfrid.
- Én tudok - mondta a rendőr -, és éppen lejárt a szolgálatom, leülhetünk.
- És a letartóztatás? - kérdezte Arabella.
- Ugyan! - mondta a rendőr. - A törvény az igazság mellett áll. Holnap letartóztatom a cirkuszigazgatót.
- Milyen indokkal? - kérdeztem.
- Hogyhogy milyen indokkal? Hát mert rossz ember! Az nem elég?
- Ne fecsegjetek annyit, osztok - hadarta Szigfrid.
- Vigyázzanak, csalni szokott - figyelmeztetett bennünket a felesége.
- Ugyan, anyus! - méltatlankodott Szigfrid.
- Érdekes! - mondta a rendőr. - Két Fekete Péter van nálam.
- Ugye mondtam, hogy csal! - kiabált Szilvia.
- Mit jár a szád? Nem nekem van két Fekete Péterem!
- Erre Arabella is odajött, belenézett Szigfrid lapjába.
- Tényleg, Fekete Pétered nincs kettő, de csupa egyforma kártyát osztottál magadnak.
- Nem illik belenézni a lapomba!
- Csalóval nem játszom - mondtam.
- El ne menj, el ne menj! Véletlen volt! - kiabált rémülten Szigfrid. - Többet nem csalok.
És tényleg, többet nem csalt. |
Utolsó hozzászólások