.jpg) | Kékszakállú, én adom most: íme, itt a nyolcadik kulcs. Csak belülről nyitja ajtód, mely saját magadra tárul, nem torzíthat már a fény, mely rólam visszaverve rádhull - nem vagyok már. Tűnhetsz annak, ami vagy - s nemcsak lehetnél. Senki sem lát, csak a nyirkos várfalak közé rekedt éj. Mássá tett a nő-jelenlét: úgy lehettél hős, kegyetlen, dús, gyengéd, s országgal ékes, hogy a tükröd én lehettem, gyöngeséged s múltad titkát féltve is büszkén szemérmes úgy lehettél, jó uram, hogy volt egy asszony, aki kérdez. S ha hét ajtód meg se látom? Ha semmit se kérdezek meg s azt sugallja hallgatásom, hogy kicsit sem érdekellek? Akkor sértve inkább lennél? Akkor inkább lenne részem bús magamra-hagyatottság várad örök éjjelében? Lettem volna - mint sok asszony - üres szívű, puszta szájú? Milyen kellett volna lennem? Mondd meg nékem, Kékszakállú! Enyém most már minden éjjel - és mindig is éjjel lesz már. S vak az éj. Senkise lát, csak a rajtam kívül rekedt vár. Fedd magad fel önmagadnak, mérd, amit raksz és amit dúlsz. Kékszakállú, én adom most: íme, itt a nyolcadik kulcs. |
Baranyi Ferenc: A nyolcadik ajtó
2010.01.06. 12:00 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: baranyi ferenc
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr431644522
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások