.jpg) | illat aminek nincs neve megfészkel az emlékezetben de nem köthető semmihez mondhatatlan idézhetetlen az illattal telt pillanat megállsz egy lélegzetnyire van valami de nincs neve emlékszel rá de nincs mire * úgy olvasni a jeleket gyökerek kalligráfiáját giliszták írását a földben pockok göcsörtös betűit avar között a bogarak kérgen a hangyák verseit mint őszi erdő talaján a szimatoló rókaorr |
| Nekem szép vagy. És kívül-belül tiszta, felszikrázóan igaz, mint a fény. Úgy hullsz reám a magasodból vissza, akár betegre a gyógyító remény. Nekem jó vagy. És simogató szellő ömlik a légbe lépteid nyomán. Szikes földszívem általad lesz termő, véled telik meg elhagyott szobám. Messze vagy még, ám én megérzem jöttöd, kívánásom okosságoddal őrzöd, Szuszog szívedben megszelídült szándék. Ajkad nyílik, ezer csengője árad, Magamhoz vonlak, megérintem állad, Mert ünnepemhez te vagy az ajándék. |  |
| To one who has been long in city pent, 'Tis very sweet to look into the fair And open face of heaven,to breathe a prayer Full in the smile of the blue firmament. Who is more happy, when, with heart's content, Fatigued he sinks into some pleasant lair Of wavy grass, and reads a debonair And gentle tale of love and languishment? Returning home at evening, with an ear Catching the notes of Philomel1,?an eye Watching the sailing cloudlet's bright career, He mourns that day so soon has glided by: E'en like the passage of an angel's tear That falls through the clear ether silently. |
|
| Szonett a szabadban Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég, oly édes annak, hogyha belelát a mennybe s oda lehel egy imát, hol telt mosollyal kék szinű az ég. A szíve boldogabb lehet-e még, mint ha hullámzó réteket talált s olvas, gyepágyon nyujtva derekát, egy szerelemtől epedő regét. Ha este otthonába tér, a fül még sejti a madár dalát, a szem még rejti a kék, tág eget s örül. S ő búsul, hogy a nap oly sebesen száll, mint a tiszta űrön át röpül egy angyal könnye, hullva csöndesen (Vas István fordítása) |
| The sun descending in the West, The evening star does shine; The birds are silent in their nest, And I must seek for mine. The moon, like a flower In heaven's high bower, With silent delight, Sits and smiles on the night. Farewell, green fields and happy groves, Where flocks have took delight, Where lambs have nibbled, silent moves The feet of angels bright; Unseen, they pour blessing, And joy without ceasing, On each bud and blossom, And each sleeping bosom. They look in every thoughtless nest Where birds are covered warm; They visit caves of every beast, To keep them all from harm: If they see any weeping That should have been sleeping, They pour sleep on their head, And sit down by their bed. When wolves and tigers howl for prey, They pitying stand and weep; Seeking to drive their thirst away, And keep them from the sheep. But, if they rush dreadful, The angels, most heedful, Receive each mild spirit, New worlds to inherit. And there the lion's ruddy eyes Shall flow with tears of gold: And pitying the tender cries, And walking round the fold: Saying: 'Wrath by His meekness, And, by His health, sickness, Is driven away From our immortal day. 'And now beside thee, bleating lamb, I can lie down and sleep, Or think on Him who bore thy name, Graze after thee, and weep. For, washed in life's river, My bright mane for ever Shall shine like the gold, As I guard o'er the fold.' |
 |
| Éj Az alkonycsillag fellobog, Leáldozott a nap; Nem pittyen már madártorok. Hol lelem ágyamat? Mint rózsa az ágról, Az ég lugasáról Az éjbe ragyog A hold, s csak mosolyog. Zöld rét, édes liget, juhok Öröme, áldjon ég! Hol nyáj legelt, most angyalok Nesztelen talpa lép. Megáldják özönnel Nem muló örömmel Valahány bimbó van, Valahány alvó van. Óvják a pihés fészkeket, Sok szeles madarat, A barlang-alvóhelyeket: Ne érjen vész vadat; És ha síróra lelnek, Kinek ágyban a helye Álomba ringatják, Szenderét virrasztják. Ha farkas prédáért üvölt, A könnyük csordogál, Úgy oltanák szomjú dühét, Csak élhessen a nyáj! De ki nem kap kegyelmet, Fogadják a lelket, Kisérik sietve Rég igért egekbe. Ott az oroszlán rőt szeme Sír arany könnyeket, Ott meglágyul kemény szive, A nyáj közt lépeget, És szól: "Elmosta kórunk És a vérszomjat rólunk Az, ki kegyesség, Tökéletesség. Bárány, most itt legelhetek Veled, s szunnyadhatom, Sirhatok, emlegethetem, Ki neveddel rokon. Mert az élet vizében Arany lett sörényem, S ragyognak a szálak, Míg őrzöm a nyájat. (Szabó Magda fordítása) |
| Hol a lakásod? Gyökér, lomb alatt, ágak között, fény és árnyék gerendarácsa alatt. Mi az ételed? Méz a napból, só a dérről, dió és cseresznye, hajnali kalács. Barátod van-e? A tűzlobogás, holdas lányok, naplegények, odalent a tófenéken a kőkoronás. Ágyad ki veti? Azt meg a Tél – párnám a hó. Ezüstös szellő, jégfodrú szellő a takaró. | .jpg) |
.jpg)
Utolsó hozzászólások