Most kellene, hogy beléd kapaszkodjak, szemed, hangod, ölelésed igézetébe, most, amikor reménytelenül körbefutnak a mutatók. Úszom a párnán, mentőöv nélkül, s érzem, hogy elnyel az áradat. Most kellene beléd kapaszkodni, mert nincsen más, csak ami nem lehet, ami még felébreszt reggelente. Tudom, Te is itt vagy a közelemben, s arra vágysz, hogy véget érjen a zivatar: szivárványra szomjas a lelked. |
Nagy István Attila: Mutatók
2007.08.24. 22:32 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: nagy istván attila
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr98148297
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások