 | A fájdalmam oly érett, mint a méz már, és bölcs és mély és terhes száz titokkal, és minden kincseket magába foglal, és hallgat és vár, sehova se néz már. Virágtalan bánat. De ez: a minden. Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital, több mint a föld tünő virágival, ambrózia, virágok lelke, kincsem. Gyümölcs, nektár, melytől üdül a hívő, minden cukrot magába édesítő. Én csak röpültem és ezt szüreteltem kalászos rónán és szőlős hegyekben, ezt szüreteltem, mert én csak röpültem, és életem nehéz mézzé köpültem, bánattá, jajjá, könnyé, tiszta mézzé, egy csonk világban egy fájó egésszé. Ó lankák, ó virágok messze tája, ti telt gyümölcsök korhadt rúdakon, s ó könny, te élet mély esszenciája, megölt virágok méze, fájdalom. |
Kosztolányi Dezső: Méz
2007.09.06. 08:31 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: kosztolányi dezső
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr59158576
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások