Úgy bújtak össze ujjaink, csókolva egymást kétszer öt combjukkal, mint szeretkező, fantasztikus kis állatok; úgy fuldokoltak ujjaink egymásban tehetetlenül, mint elítélt, vak rabok a halál ketrec-vasai közt; irigyeinktől ujjaink mégis oly percet loptak el, hogy hosszú, boldog éjszakát álmodtunk végig azalatt; aztán a két kéz úgy pihent egymásban mozdulatlanúl, mint két öngyilkos szerető, akit már együtt fed a föld. |
Szabó Lőrinc: Ujjaink
2007.10.09. 11:16 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: szabó lőrinc
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr4191023
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások