| E bánat tegnap éjjel újraéledt. Szerettem én a cafatokra tépett, Szélkorbácsolta éjhomályt s szelíd, Röptükben hamvadó csillagait, Melyek a nyirkos szeptemberi kertek Egén mint vaksi pillangók lebegtek, S a cigánybőrű, olajos folyó Hídján a lassú árra hajoló Asszonyt, ki vállkendőjét visszafogva Nézett a bajt hömpölygető habokra. S úgy tetszett, tegnap éjjel újra élt, Mint egykoron, de - bár hozzám beszélt - Lágy L-eit nem lengte át a bánat, És szavait se boldogság, se vágyak Nem fűzték többé mondattá, melyet Halandó földiek megértenek. Szavai égtek, mint a szélcibálta Mécsláng, s kihunytak, mert a gyönge vállra Az öröklét magánya nehezült. Jött mellettem, de üröm-keserű Földünk színét nem érintette lába. S nem élt már, visszalépett a halálba. A földi nép nevét sem ismeri. Betör szobámba a szeptemberi Szél - zörgeti a zárat minden éjjel, Vagy a hajamba túr hideg kezével. | .jpg) |
Arszenyij Tarkovszkij: Szél
2007.11.06. 13:31 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: arszenyij tarkovszkij
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr76220219
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások