 | Amikor a fáról még alig lejött ősünk a nőstényére pillantva nem csupán párzási dühöt érzett, hanem valamiféle halk szomorúságot is, amikor szeretni kezdte a sejtelmes alkonyórákat, amikor már nem taposta le futás közben a vadvirágokat, hanem gyengéden kikerülte őket – akkor született meg a szerelem, s vele az ember. |
Baranyi Ferenc: Genesis
2008.04.21. 20:37 :: janedoe
4 komment
Címkék: baranyi ferenc
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/436029
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
donofrio 2008.04.21. 21:10:04
Olyan szép,csak kár,hogy az ember így elfajult.Már letapossa a vadvirágokat és nem örül a sejtelmes alkonyóráknak.Talán már nem is tudja ,mi az.
janedoe 2008.04.22. 09:57:20
Azért még vagyunk jópáran, akik tudjuk, ez vigasztaljon. Bár rosszabb napjaimon nekem sem segít :)
Ilona · http://www.anolin.blogol.hu 2008.04.25. 08:32:02
Igen, vagyunk jópáran, akik örülünk a réten nyíló vadvirágnak, az alkonyórában is tudunk gyönyörködni. Addig jó, míg ez érdekel minket, a többi nem számít.
Pitypang 2008.06.02. 21:16:45
Sziasztok,
Gyönyörű ez a vers, jó, hogy találni még érző-gondolkodó embereket a világban. Néha már elvesztem a reményt..
En is ajánlok Nektek egy kedvenc versemet egy tehetséges költőtől.
Zimonyi Zita
(szerelmes elrendelés)
tudok valamit, amit te gondolni se mersz:
eleve elrendelve magunk sorstörténetében
írva mindöröktõl egymásba foglaltattunk,
fellapozom a rejtjeles, vérrel írt könyvet,
érintve megfejtem a tetszhalott betûket:
kihantolom a sugárzó sírból reményeinket,
felélesztem magunkat szerelmes magunknak,
hamar elébe futok annak, mi felénk szalad,
látszatot cserélek, töröm az idõ egyenesét:
akaratunkon túl enyém leszel, tiéd leszek,
nem tehetsz semmit, nem tehetek semmit:
ez mindöröktõl való szerelmes elrendelés
Gyönyörű ez a vers, jó, hogy találni még érző-gondolkodó embereket a világban. Néha már elvesztem a reményt..
En is ajánlok Nektek egy kedvenc versemet egy tehetséges költőtől.
Zimonyi Zita
(szerelmes elrendelés)
tudok valamit, amit te gondolni se mersz:
eleve elrendelve magunk sorstörténetében
írva mindöröktõl egymásba foglaltattunk,
fellapozom a rejtjeles, vérrel írt könyvet,
érintve megfejtem a tetszhalott betûket:
kihantolom a sugárzó sírból reményeinket,
felélesztem magunkat szerelmes magunknak,
hamar elébe futok annak, mi felénk szalad,
látszatot cserélek, töröm az idõ egyenesét:
akaratunkon túl enyém leszel, tiéd leszek,
nem tehetsz semmit, nem tehetek semmit:
ez mindöröktõl való szerelmes elrendelés
Utolsó hozzászólások