 | Milyen öröm, hogy ellökhet magától minden fogódzót, a széket, az asztalt, és mehet köztük végre már magától a nagy világnak még ki-nem-tapasztalt útján először ez a kicsi vándor. Talán szálerdő sűrűjén megy végig, és szédítheti az első út hossza, még feje fölé tartja kezecskéit magasra, mintha így egyensúlyozna vagy ujjongana, hogy csak nézik, nézik; nézik, és hagyják már egyedül menni boldogan, mintha benne az övékét is meg akarnák boldogan könnyezni, az elfeledett néhány első lépést, hisz sajátjára nem emlékszik senki. Első örömöd aranyból vert kulcsa, kicsi fiam, hát itt lesz a szememben, s párját a sorsod majd a hosszú útra nem lopja-e be mégis észrevétlen kis testedbe, még egyetlen batyudba? |
Simon István: Első lépések
2008.05.11. 06:40 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: simon istván
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr80436016
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások