Robert Rozsgyesztvenszkij: Zápor

2008.05.15. 20:30 :: janedoe

- Várj! Ne siess! Mély csend, azután megint             makacsul: - Ne siess! A fényeveszített földre         sötétség teste lapul. Lezúdul a zápor,         mint igazság,             szálegyenes. Csapzott madarak rezdítik az ázott lombkoronát... Hogy robban az égi harag! Sose bánd! Zúg-zeng a vidék. Sose bánd! Rendít hegyeket, komoran fenyeget,         felhorkan az ég... Várj még! Felejtsd,     ami bánt. Felejts     mindent, ami bánt! Én elfeledtem már mindent, ami fájt. Lesz úgyis     elég... Ázott madarad     megszárogatom, leszek forró szél erdőben, ha kívánod. Tenger túlpartjáról     elhozom azt a         halványszirmú virágot. Ha kívánod - holnap érted támad a reggel. Ráírom az égre: "A nap ma     érte, miatta kel fel..." Csörtet az éjben előre,         zilálja a zápor a fákat. Ha kívánod - az ólomszürke csapás         nyomban tovavágtat. Várj! Ne siess! Szólj végre, felelj! Szólj végre, felelj! Vagy nem hiszed el? Hiszed majd, hogyha         az éjjel elrobajlik a zápor, s ámul a föld,         teli fénnyel, és te kinézel, s látod az ablak hajnali kékjeiben, hogy a távol ég alján sugaras-szelíden napként kel az égre, kigördül az égre         szívem. (Rab Zsuzsa fordítása)

1 komment

Címkék: robert rozsgyesztvenszkij

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.