| Egy erős, ravasz lény hirtelen torkomból kilopta énekem, nem tör ki hang, elsiratni sem, torkomon, a fekete seben. Március, mit mondhatok neked? Dícsérném sok kedves tettedet - szavam csalogánya néma lett, szótárakba búvik, kert helyett. Énekelj hát! - sürget, ostromol hóesés, patakmeder, bokor. Kiáltanék - némaság omol nyitott számból, mint a gőzgomoly. Ihlet - röppenő, tömör, teli sóhaj, mely a lelket szétveti, kurta perc, semmi sem élteti, csak a szó, mit én adok neki. Fuldokolva, magam áltatom, hogy fizetni lesz még alkalom, törlesztem, amivel tartozom, nektek, téli fák a szűzhavon! Ütőerem lüktet lázasan. Még egy választásom hátha van: mindabban, amire nincs szavam, testet öltök egyszer én magam. S mert elhagytak mind az énekek, szeretteim, a szavak, nevek, s mert halálosan fáradt leszek - ti majd rólam énekeljetek! (Rab Zsuzsa fordítása) |
|
Bella Ahmadulina: Némaság
2008.07.10. 13:25 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: bella ahmadulina
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/562154
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó hozzászólások