.jpg) | Tegnap még néztél hosszasan - és mára: minden porba rontva már. Pacsirta röppent - hol suhan? Ma rekedt holló károg, gyászmadár. Okos vagy, én meg ostoba. Élő vagy, én meg kővé dermedek. Ó, idők asszony-jajszava: "Szerelmesem, mit vétettem neked?" Asszonypanasz, könny záporoz, és vérbe, könnybe fullad, ami fáj. Nem édes dajka, de gonosz szörny a szerelem. Irgalmat ne várj! Elviszi imbolygó hajó, fehér út rántja messze kedvesed. S jajong az egész földgolyó: "Szerelmesem, mit vétettem neked?" Tegnap rajongó, féktelen szavadból rám Kelet dicsfénye hullt. Kezed ma szétnyílt - életem belőle, mint rozsdás kopejka, elgurult... Gyermekgyilkosként, egymagam várom, sötéten az itéletet. A kárhozatból sír szavam: "Szerelmesem, mit vétettem neked?" Faggatom ágyam, asztalom: "Jaj, mért kell tűrnöm ennyi bánatot?" "Csókolt, kihűlt, más van soron - felelik -, ez a rendje, elhagyott." Lángba mártottad életem, s most jégbe dermedt pusztába veted. Te - ezt vétetted ellenem! Szerelmem, én - mit vétettem neked? Mindent tudok. Te is tudod: látó vagyok már, rég nem szeretőd. A szerelem már megfutott, hátrálva a halál-kertész előtt. Lehull úgyis - ne rázd a fát! - az alma, ha a perc elérkezett. Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt, szerelmem, amit vétettem neked! (Rab Zsuzsa fordítása) |
Utolsó hozzászólások