| On the stiff twig up there Hunches a wet black rook Arranging and rearranging its feathers in the rain. I do not expect a miracle Or an accident To set the sight on fire In my eye, not seek Any more in the desultory weather some design, But let spotted leaves fall as they fall, Without ceremony, or portent. Although, I admit, I desire, Occasionally, some backtalk From the mute sky, I can't honestly complain: A certain minor light may still Leap incandescent Out of the kitchen table or chair As if a celestial burning took Possession of the most obtuse objects now and then --- Thus hallowing an interval Otherwise inconsequent By bestowing largesse, honor, One might say love. At any rate, I now walk Wary (for it could happen Even in this dull, ruinous landscape); sceptical, Yet politic; ignorant Of whatever angel may choose to flare Suddenly at my elbow. I only know that a rook Ordering its black feathers can so shine As to seize my senses, haul My eyelids up, and grant A brief respite from fear Of total neutrality. With luck, Trekking stubborn through this season Of fatigue, I shall Patch together a content Of sorts. Miracles occur, If you care to call those spasmodic Tricks of radiance miracles. The wait's begun again, The long wait for the angel. For that rare, random descent. |
 | Fekete varjú esős időben Ott fenn a merev ágon nedves fekete varjú kuporog, rendezgeti tollát az esőben. Nem várok csodát vagy véletlent, Hogy szememben felgyújtsa a látványt, nem is keresek már eltervezést a szeszélyes időben, hulljon csak, ahogy hull a levél, ceremónia s jelentés nélkül. Mi tagadás, néha vágyom, hogy visszaszóljon a néma ég, de panaszkodnom nincs mért: kisebb fény olykor még felragyog Konyhaszékből, asztalból, mintha lobbanthatna az érzéketlen tárgy is mennyei tűzre - megszentelve amúgy semmilyen szüneteket, Megáldva őket fenséggel, dicsőséggel, monhatni szeretettel. Léptem éber hát, hisz történhet úgy még e pusztuló tájban is; kételkedem és számító vagyok, nem tudni, Mikor ragyoghat fel oldalamon szeszélyes angyal. Csak azt tudom, hogy fénylik fel néha a tollát rendezgető varjú; akkor a fény érzékeim megragadja, felhúzza szemhéjam, S rövid haladékot kapok, szűnik a félelem a teljes közönytől. Ha szerencsém van, s követem szívósan e nyomot a fásultság évadján át, összefoltozok majd Valami békét. Csodák vannak, ha a fény hirtelen játékait annak akarod hívni. Kezdődik újból a les, a hosszú les az angyalra, a ritka, véletlen eljövetelre. (Kodolányi Gyula fordítása) |
Utolsó hozzászólások