| Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fûbe fekve, S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye, Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz Szívembõl, míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az, váratlan sodrú vész, S megreszket az egész szelíd arany hajóraj. Boldog, boldog hajók, vidám lengõk a gazdag Nyárvégi délután nyugalmas kék legén, Tûrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat A lomha óriás, hisz oly borús szegény. Tûrjétek kedvesen, ha lelkének komor Bányáiból a bú vihedere kereng fel, Ti nem tudjátok azt, mily mondhatatlan nyomor Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember! Ti ringtok csendesen, s hûs, ezüst záporok S a sûrû napsugár forró arany verése Gond nélkül gazdaguló mélyetekig csorog, Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése; Ti súlyos, drágagyöngyként a hajnal harmatát Gyûjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után, Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát Az öntudat nem ûz, a konok kapitány. Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét A kínok vasszöge szorítja össze testté, S melyet a vad hajós õrült utakra visz szét, Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté, Bár fájó szögeit már a léten túli lét Titkos mágnes hegyének szelíd deleje vonzza: A néma szirteken békén omolni szét S nem lenni zord utak hörgõ és horzsolt roncsa. És hát a többiek?... a testvér-emberek, E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, Kiket komisz vitorlák, vagy bús vértengerek Rettentõ sodra visz: kalózok s könnyes árvák Ó a vér s könny modern özönvizébe vetve Mily szörnyû sors a sok szegény emberhajóé: Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Noé. Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon Csak miriád virág szelíd sajkája leng: Szivárvány lenn a fûben, szivárvány fenn az ágon, Egy néma ünnepély, ember-utáni csend, Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva A fájó õsanyag: immár a kínnak vége! S reszketve megnyílik egy lótusz szûzi ajka S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke. |  |
Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz
2007.02.13. 22:23 :: janedoe
Szólj hozzá!
Címkék: tóth árpád
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr2736376
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó hozzászólások