Először váza nő a csöndnek és kifordul az idő arca, szótlan percre nappalok jönnek: kölcsönmosoly erőtlen harca. Azután lesz csak határtalan, ha már elvesztettük a csodát. Minden dolgunknak határa van csalhatjuk magunkat is tovább. Csak sejtem még, ami visszatart: lassan mozduló új türelem. Becsapott magányom kitakart, így állok előtted védtelen. |
Nagy István Attila: Védtelenül
2007.07.29. 12:07 :: janedoe
1 komment
Címkék: nagy istván attila
A bejegyzés trackback címe:
https://janedoe.blog.hu/api/trackback/id/tr85127436
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kagi 2007.07.31. 10:51:58
Nagy István Attila egyszerûen fantasztikusan ír! Az pedig külön klassz, hogy Te idôrôl-idôre felteszed a verseit! Köszi Janedoe!
Utolsó hozzászólások