A ködök napja. Ólmos szürke ég. Az ősz sír ma az álmos ködön át. Lelkembe lopja fájó dallamát, És rám borul lankasztó szürkeség. Ma fáj kinézni. Köd az ablakon. A szó nekem ma durva, színtelen. Karomra hajtom álmodó fejem, S a némaság meséit hallgatom. Lehúnyt szemem lát rezgő képeket. Elém lebeg sok imbolygó alak, (Megéledt parázs hűlt hamu alatt), S hallok halk, elmosódó éneket. Ott kint a ködben valaki zokog. Neked is fáj az élet, bús rokon? – szótlan benéz az ősz az ablakon S halványan, könnyesen rám mosolyog. |
Sík Sándor: Szürke délután
2011.11.25. 13:32 :: janedoe
1 komment
Címkék: sík sándor
Boda Magdolna: (otthon)
2011.05.22. 12:40 :: janedoe
Itt a kékek összeérnek otthon zöld sáv van közöttük erdő túlpart bizonyosság |
Szólj hozzá!
Címkék: boda magdolna
Heltai Jenő: A néma levente (részlet)
2011.05.01. 17:44 :: janedoe
A csöndet szeretem, meg a virágot, Galambok közt, virágos szigeten Békés családi kör az álmom. Derű és nyugalom, parányi házban... Az élet szép. Tenéked magyarázzam? Szeressük egymást! Isten arra rendelt. |
Szólj hozzá!
Címkék: heltai jenő
Nagy István Attila: Az álom vége
2011.04.28. 12:00 :: janedoe
Egy nyugtalan éjszaka kivirágzott bennem az álom. Forgolódtam, kerestem nyugtatókat, de nem jött a vágyott pillanat. Aztán, mint aki szakadékba zuhan, s elveszti a tegnapot meg a mát, mert nincsen reménye, de szava se, vágytalan és lélegzettelen, csak zuhan összezárult szárnyakkal, vissza az időbe, ahonnan csak egyszer indul el az ember, úgy szűnt meg a világ s benne én. Nem volt más, csak látomás, fénylő zene, puha tekintet, szavak zenéje, pillantások igézete. Elvitt magával az álom, ahol nincsenek ráncba futó gondok, se félelem, se remény, mert minden a beteljesülés bódító szépségében ringatózik. Szerettem volna magamnak, de nem lehetett, mert az életem nem volt méltó a múlékony időhöz. S egy reggelre elmaszatolódott az arca megölte magát az álom |
1 komment
Címkék: nagy istván attila
Varró Dániel: Szösz néne
2011.04.15. 20:43 :: janedoe
Fönt a Maszat-hegy legtetején, ahol érik a Bajuszos Pöszméte, és ahol sose voltunk még, te meg én, ott ül a teraszán Szösz néne. Ott ül a teraszán, vénkora tavaszán, néha kiújul a köszvénye. Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin, szimatol körülötte az öszvére, hogyhogy sohasem tetszik berekedni a nagy dudolásban, Szösz néne? Hogyhogy a köszvény, hogyhogy az öszvér nem szegi kedvét, Szösz néne? ”Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek, nálam csupa szösz az asztal, a kerevet, csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon, szösz van a padlón, csempén, plafonon, szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin, szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön, öszvér, köszvény, semmi sem búsít, nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.” Futottak a Takarítók a teraszhoz, sipitoztak máris: „Szösz néne, Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz, nem lesz ennek rossz vége? Csupa szösz a nyugdíjm csupa szösz a TAJ-szám, szösz van a porcica kunkori bajszán, szösztelenítsünk, portalanítsunk, föltakarítsunk, Szösz néne?” Fönt a Maszat-hegy legtetején, ahol érik a Bajuszos Pöszméte, és ahol sose voltunk még, te meg én, dudorászik a teraszon Szösz néne: ”Szösztelenítés, portalanítás, föltakarítás? Kösz, még ne.” |
Utolsó hozzászólások